LIVIMINI'S WORLD - miniature creations










Munkásságom
2003. körül vettem a fejembe, hogy miniatűr világokat akarok építeni. Akkor még nem ismertem, hogy létezik olyan műfaj a világon, hogy "babaház-miniatűr". Most már tudom, hogy millióan készítenek minden fajta minit szerte a világon.
Első sikerem 2005-ben volt egy országos kézműves kiállításon, Budapesten, ahová beválogatták apróságaimat. 2011-ben már a díjazottak között szerepelt egy munkám, míg 2012-ben különdíjat kapott ugyanitt egy másik. De a legnagyobb elismerés számomra az idei (2014) önálló kiállítosom jelent, ami 4 és fél hónapon át és 5 helyszínen zajlott (Békéscsabán és Gyomaendrődön).
Emellett azt is elhatároztam már igen korán, hogy felkutatom és összehozom a hazánkban élő összes miniatűröst. Néhány év várakozás után sorra megtaláltam a már komolyan alkotókat és már 6 alkalommal tartottunk összejöveteleket. Hazánkban kb. 15-20 fő készít minőségi miniatűröket, s közülük már hárman hivatalosan is IGMA művészek lettek.
Magamról
A Kárpát medence kellős közepén (Gyomaendrőd) élek 40 éve két fiam és férjem társaságában. Érdeklődésem szerteágazó, ami a kreativitásomban is megmutatkozik; szinte minden technika és művészeti vagy kézműves ág érdekel.
